Holdfény-lány (vers 2009)

Beleszeretni a lángba, egy különös éjszaka
Mikor a hold lép az erkélyre, rám néz, nincs szava

Csak arca van, és teste, mit hosszú ruha takar
A haja ezüst, s hosszú, egy selymes fényvihar
Válla-karja látszik, gyönyörű a bőre
Szemében az ígéret, ő a gyönyör őre

Ruháján átsejlik, formás, kerek keble
Illata édes, mint a barack frissen szedve
Lába-karja hosszú, ő maga az álom
Mint nőt még soha, akarom, kívánom

Kinyújtja a kezét, hanyatt lök az ágyon
Bárhány is a próba, és esküszöm, kiállom
Ezüstszínű homály, betakar a teste
A kezem útnak indul a fenekét keresve

Felcsúszik a ruha, a pántja leszakad
Letépi a pólóm, a nyelve rám tapad
Kezemben a melle, formás, feszes hegyek
Számba húzom őket, szinte karcolják nyelvemet

Hajamba túr vadul, simogat, élvezi
Csúszik egyre feljebb, tudom, mi jó Neki
Arcomon az öle, kitárva a combja
Egy mozdulat és leszakad a nadrágomnak gombja

Egymáséit szeretjük, nedves, mohó ajkak
Nyögnek és csókolnak, elvesznek és adnak
Ő markolja a combom, remeg már a lába
Húzódna most messzebb, de késő már, hiába

A nyögésből sikoly lesz, hosszú, hangos, édes
Szinte szenvedő, mégis szenvedélyes
Megfeszül a teste, álom-meleg szobor,
Egy pillanatig marad, majd pihegve rám borul

Magához tér hamar, nem is marad tétlen
Becézni kezdi újra, az érzékenyebb végem
Csípőmre suttogja, legyen, Te akartad
Ha harc, hát legyen harc, most bosszút fekszem Rajtad

Visszafordul, ügyes, egy percre el nem enged
Megőrjít a vágyam, hadd legyek már Benned
Látja rajtam, tudja, Szenvedélyes, Galád
Rám borul a teste, majd megemeli magát

Puha, nedves öle, otthonként befogad
Melle nekem táncol, két keze simogat
Fogom a fenekét, nyelve ott a számban
Nő nem volt még soha, kit ennyire kívántam

Hanyatt döntöm most, a nyakamban a lába
Szemében a kéj tüzének ezerszínű lángja
Karja-lába szorít, az éjbe gyönyört kiált
Neki s nekem egyszerre, omlik le a világ

…
Egymás testén fekszünk, most mozdulni sem lehet
A tél, a hó , a város, még sosem látott ilyet
Ha jön a reggel, tudom, csak emlék marad csupán
De találkozunk megint.. holnap, éjfél után

2009. December 20. Budapest.

(egy régebbi vers, egy képzelet-szülötte lánnyal. Vagy a valóság képzelt csupán, és ez volt a valóság? Oké, oké, doki bácsi, beveszem a gyógyszert)