2017. július 28., péntek

With or Without You

Csak feküdtek egymás mellett a sötétben. Ott volt a Másik.Persze
elérhetetlen távolságban, de ott volt.Talán csak egy apró jel kellene, de
nem, nem bírnák ki, ha nem lenne a válasz.Talán csak.. de nem, olyan
törékeny ez most így, ha valaki lép, a másik elszalad. De most itt van,
és csak ez számit. A szobában hallatszottak neszek, persze, nem
egyedül feküdtek, csapat, találkozó, buli nevezd, ahogy akarod. És
tulajdonképp mindketten csak a többiek miatt jöttek el, nem a másik
miatt. Ugyan érezhető volt némi feszültség kettejük közt, de oda se
neki. Nem szabad törődni vele. Annyiszor fájt, és annyiszor haltak
bele, nem bírnák ki még egyszer, tehát... csak csendben feküdtek a
sötétben.

Aludni természetesen nem lehet ilyenkor. Nem azért, mintha minden
időt együtt akarnának tölteni, amit lehet, csak most jó beszélgetni.
Aztán feküdni egymás mellett. Kár belelátni dolgokat, nincsenek. Több
mint egy éve vége, mindenkinek van más, dehogyis.
Egyébként is szól a zene.


Vagy másként:
Feküdtek egymás mellett. Mint a nap. Elérhetetlenül, mégis meleget
adva. Életet. Ha jobban megnézzük, mintha csak most élnének. Mintha
az elmúlt egy évben valaki más lenne, valaki más életét élték volna. És
vége reggel, mindenki felkel, aki itt volt, a matracokról, pokrócokról, és
tovább, úgysem lehet ez valós. Csak most, itt, kicsit, olyan jó. Talán…
de nem. Félelem. Valaha. Mintha ezer éve, vagy egy másik életben. Az
Életben… de így is jó, különben is van, szeretem, neki is, minden olyan
szép… igaz kicsit üres… de… az nem lehet. Annak vége. Rég. Csak
nosztalgia. Néha előjön, egyre ritkábban, ha valami zene, vagy valami
más, ami… olyan tiszta volt az egész. Elcsesztük, fájt, meg sírtunk, és
vártuk a végét de… olyan természetes volt. Átölelni, ránézni, vele
lenni… biztosan csak az emlék. Tényleg. Mosolyogva lehet csak rá
gondolni, nem is tudom miért, Vele vagy nélküle.
Zene. Csak a számunk ne legyen, giccses lenne, és még az hinné hogy,
pedig nem. Különben is, az egy jó szám. Meg ez is. Meg ez is… de
…ezt, ezt nem kellett volna.

U2-„With or without You.” Kezdődik. Na nem. Ezt most nagyon
nem kéne. Fekszünk. Jó lenne most megérinteni. De azt hinné…
„With or without you.” Hm. „Veled vagy nélküled”. Kicsit libabőrös
vagyok. Fene jó ez a szám. Valami végigfut. Fáj. És mégis jó. Élek.
Fáj, és szép. Belém mar. Hülyeség. Ha tudná… biztos nem. Kicsit
könnyezem. Nem is baj, hogy sötét van.
„With Or Without You.” Ááá, ezt nem adom meg. Ez kínzás. Fájni
fog. Félek. Különben is csorog a könnyem.
„With or Without you.” Legalább angolul ne tudnék. Veled, vagy
nélküled. Veled… voltaképp milyen szép szó. Nem magányos. Szép.
„With or Without You.” Kiröhögne, ha tudná, mit érzek most.
Borsófarmok rohangálnak mindenemen. Ez így nem fair.
„With or Without You.” Végülis nem is olyan rossz, kellemes. Kicsit
élek, Aztán… de ez majd ad erőt. Nem rossz, jó ez így.
„With or without You.” Nem egy francokat nem! Kit akarok
átverni? Szenvedek, mint a ló! Folyik a könnyem, belül is reszketek,
csak észre ne vegye, annyi libabőr van rajtam, hogy pehelypaplanokat
gyárthatnék, szar ez így. Egyébként is, mi a bánatnak vigyorgok a
sötétben, szenvedek most vagy nem, legalább ezt csináljam rendesen.
Nem egy nagy életcél, de ez is valami.

„With or without You.” Elmész te a fenébe ott fönn, kaporszőrzet!
Most szórakozol velem? Rohadt élet, keress valami más csatornát!
„With or Wihout You.” Vele, vagy nélküle. Vele vagy nélküle.
Nélküle, vagy vele. Vele… vagy… Vele…
És megint. Á, ezt nem fogom túlélni. Nincs az az Isten. Az igazat
megvallva nem is ragaszkodom hozzá. Ezen a földön, így egyedül,
ugyan. „I can’t live… with or withou..” énekli Bono. De most aztán
elég legyen! Csak vége lesz egyszer. Csak ne jutna eszembe valami
filmben látott jelenet, Srác ül otthon a széken, lány ül otthon az
ablakban, szól ez a szar, és rohadtul hiányoznak egymásnak. Akkor Rá
gondoltam. Persze akkor még friss volt a dolog és…
„With or without you.” Szép ez a szám. Kicsit megérintem. Csak a
kezét. Azt is csak egy pillanatra, megszorítom aztán elengedem. Csak
hogy tudja, azért nincs teljesen egyedül. Amúgy is megrebbent, éreztem.
Nem, nem a kezén. Csak úgy általában érezni szoktam, mit érez, ha
velem van. Nem nagy dolog. Visszavonulok. Senki nem mondhatja,
hogy nem próbáltam, későbbi önvád letudva. Szinte mondanám neki,
nyugi, semmi, nem komoly.

Mint ha lepke szállna a kezemre. Tétován, épp csak hozzámér,
megérint, aztán vissza. Néha egy parányi érintés is olyan jó tud lenni.
Ezt most napokig viszem, tudom jól, ismerem magam. Igaz, már rég
volt ilyen, és akkor is…hűha, akkor is… vele.
A francba. Nem mintha most annyira tudnék gondolkodni. Utólag
majd biztos verem a fejem a falba, aztán rájövök, hogy visszakozott
volna, és még ennyire se lenne velem, és fájna, és megint heteket
szenvednék, miközben úgy tennék magam előtt is, mint aki él, és
különben is.
Azért kedves volt tőle. Jólesett. Kicsit közelebb rakom a kezem.
Nem, nem sokkal. Csak kicsit közelebb hozzá, és picit közelebb
mindenhez, amit ő jelent, vagy ami őt jelenti nekem. Nem is tudom.
Ott a keze. Érzem. Hozzámér. Egymásba fonódik a két kisujj, kicsit
mintha össze lennénk kapcsolva, ennyi most elég is. Most jó.
"With or without you." Nem, most nem fáj, nem fáj semmi. Valahogy
olyan hihetetlennek tűnik, hogy bármi is tud fájni. Kicsit, mintha …
"With or without You" Szóval kicsit mintha hazaérkeztem volna.
Valahova. Jól vagyok, a könnyeimen át. Mintha… nem, az nem lehet.
Hülyeség, nem kéne! Marhaság. Ezt nem kellene! Á, most már mindegy.
Nyúlok az arca felé. Valaha nagyon szerettem simogatni. Mit
valaha? Mindig. Mikor csókolóztunk, sokszor két kézbe fogtuk egymás
arcát, mintha a másik egész lényét simogattunk volna. Lélektükör, és
neki annyira szép a lelke…
Megérintem. Végigsimítom. Emlékszem rá, hisz mindig itt élt
bennem. Nagyon szép.
Alig érintve letörlöm róla a könnyeket. A könnyeket. De hát
akkor…
–Árulók- suttogja nekik. Minden súly leszakad, mintha repülni
tudnék. Érzem, hogy mosolyog. Ahogy átölel a sötétben, arca az
arcomon, lehet, hogy hülyeség, de mintha hazaértem volna. Otthon egy
lélekben? Hülyesé…

„With or Without You.” Mintha soha nem akarna véget érni ez a
szám. Csak fekszünk, átölelve, sötét van, ruhán átérzem a teste
melegét, és beleolvadok. Érzem, ahogy ott kavarog körülöttem,
mindenhol van, bennem is, én is körülveszem őt, fizikai paradoxon, de
nem az első. Kavargunk egymásban, aztán elveszik a határ, össze,
eggyé, szétválaszthatatlanul, és fogalmam sincs, hol az ő, hol az én.
Most már mindegy. Ha elmegy, ha elmegyek, akár világ másik oldalára,
a galaxison túl, ha soha többé nem látom, tökmindegy már. Örökre
bennem lesz, és azt hiszem, én is örökre benne maradok.
"With or Without You" Veled, vagy nélküled? Tulajdonképpen nem is
rossz szám….

2008
Pécs.
Esőtündének.