2011. június 24., péntek

Szárnyakon


  Félig szerencse, félig szükségszerű volt, hogy a közelemben nyílt meg a Kapu, és az elsők közt talált el. Én pedig épp olyan hangulatban voltam, hogy tétovázás és félelem nélkül fogadtam magamba, érezve erejét. És azt is tudtam, mit akarok tőle.
  Elsőként persze szárnyakat növesztettem magamnak. Színe változó bőrszárnyak, hangulattól függően fehér, kék, fekete, vagy a veszélyes égővörös. Játszva fent maradhatok órákig is akár a levegőben.
Azután győzött a hiúságom,a zászlóként hordott hajam dúsabb lett, hosszabb, s néhány helyen különös színekben játszott. Nem sokan tudják, de az akaratommal tudom mozgatni, mint valami különös végtagot. Nagyon hasznos képesség.
  Szinte kérnem sem kellett, rögtön megkaptam a Tűz hatalmát. A természetem rögtön magába fogadta, eggyé vált vele, mintha mindig ez lett volna a léte. Talán az is volt. Imádom a víz szelíd, mégis kérlelhetetlen erejét, a levegő korlátok nélküli szabadságát, de tűz, a Tűz az más. Az Én vagyok. A soha nem nyugvó, pusztító-teremtő, a meleget, fényt adó, amitől tisztábban látszanak a dolgok valódi formái. A félt,az imádott… és az örök magányos. Akit körülvesznek, de igazán közel szinte senki, soha nem merészkedik. Aki megteszi, megég, aztán hátraugrik. Van néhány kivételes, aki egy ideig marad, élvezi közelség fájdalmát, majd ők is messzebb mennek. És van még.. de ezt a történetet nem osztom meg senkivel.
  Magasról nézem a város fényeit, kemény karmaim –újabb kis változás-, kieresztve belemarnak a betonfalba, olyan biztosan kapaszkodom, mintha korlátot fognék. De korlátok már rég nincsenek. Szemem „hagyományos” színek mellett egészen szélsőséges hullámokat is képes feldolgozni, a fülem kitűnőbb, mint sok kémfelszerelés. Egy teljesen más világot látok-hallok. És még nem beszéltem a sok „egyéb” dologról, amit érzékelek, nem emberi érzékszervek számára kialakított dolgokat, a Kapu adományait.
  Ha behunynám a szemem, és koncentrálnék, jó eséllyel meg tudnám határozni az összes élőlény helyét ebben az épületben. A hangok és a hőnyomok alapján pedig olyan titkokat ismerhetnék meg, mint senki más. Nem beszélve a rezgésekről. A falak még őrzik a nem oly régen történt események, érzések lenyomatát, elég ha ráfektetjük a kezünket, olvashatjuk a töredékeket. Valószínűleg a világ legjobb detektívje lehetnék, ha ez lenne a vágyam. Meg persze, ha akarnám, hogy olyan sokan tudjanak rólam.
Elengedem a falat, és szárnyra kapok. Halkan suhanok a házak között, szinte biztos, hogy nem lát senki. Testemről alig verődnek vissza most a fények. Nem vagyok éppen láthatatlan, de nem világítok messziről az éjszakában. Pedig –a Tűz hatalmával- ezt akár meg is tehetném.
  Nem sokat változtam a Kapu óta. Egyik előny, hogy fiziológiailag egy percet sem öregedtem. Hogy ezáltal örök életű leszek-e, vagy egy idő után –változatlan formában ugyan- mégis felmondja valami a szolgálatot, nem tudom. De ez nem olyan dolog, amin érdemes lenne töprengeni.
  Szárnyalok fel, egyre feljebb. Sehol egy jó kis légáramlat, (ezeket sem olyan nehéz világosan látni), úgyhogy ma kissé sportolunk. Csapkodó szárnyakkal érkezünk meg a Fészekbe.
Igazából fogalmam sincs, mi tartja meg ilyen magasan. És azt sem tudom,  miért nem fedezi fel senki. Azon ritka emberek közt vagyok, akik az átlagnál jóval többet tudnak a Kapu utáni világ természetéről, mégsem mondhatnám, hogy tudok bármit is. A világ rejtélyes egy dolog, és csak kis szegletét vélem ismerni. A többi még felfedezésre vár.
  Ahogy a Fészekbe érek,  összecsukom a szárnyaim. Pillanatok múlva feketés-vöröses Láng veszi körül az otthonom, befelé meleget és fényt ad, kifelé talán nem is látszik semmi. Szerencsére ma egy könyvet sem hagytam közel a peremhez, semmi malőr. Ebbe is bele lehet tanulni. Elfekszem a Fészek mindennél kényelmesebb méhében. Beburkol az otthon melege,és lehunyom a szemem

2011. június 14., kedd

EFOTT 2010 cikk (mert megint aktuális)

Ezt a cikket 2010-ben írtam a rockerek.hu oldal számára, vegyes érzéssel egy fesztiválról. Ahogy olvasom az új EFOTT programját, valamiért újfent aktuálisnak érzem..Tehát:


Újra itt van, újra itt van.. és itt is volt, na meg remélhetőleg itt is lesz  mindig az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója az egykor kultikus fesztivál, az EFOTT.  Helyszín, ezúttal 2010 Európai Kulturális Fővárosa: Pécs. Illetve egy mellette lévő kis, vendéglátásra specializálódott falu, Orfű. Helyszínek, programok, koncertek, régi és új arcok, bulik, együtt minden, szóval: EFOTT. Vagy csak félig?

Valahogy fura érzésem van ezen EFOTTal kapcsolatban.  Ha eszembe jut, milyen jó volt, rögtön beugrik valami rossz, és ugyanez reverzben is, ha a rosszra gondolok, eszembe jut, milyen jó is volt egyben. Árnyas kemping, végre (ki emlékszik még a 2003 as dögmelegre egy fennsíkon, szögesrdróttal körülvéve? ), viszont két kis ventillátoros vizeshűtőn kívül megkukult az ember a melegben.. hol vannak már a régi jó kis hőségkapuk, mindenféle üdítőital reklámjával, ami alatt TÉNYLEG lehűlhetett az ember? Egyedül a Polgári Védelem sátra próbált meg némi vízpermettel segíteni a puhára fővő embereken, de őket a harmadik nap tájékán leállították, mondván, kevés (vagy drága?) a víz. Maradt a megoldás, hatpercenként venni valami hideg italt valahol.

Ha már vásárlás. Ezen EFOTT-on nem kellett belső boltot nyitni, a bejárat előtt ott virít a tábla: Mini ABC balra. Igaz, délutánonként rendre egy másik tábla is fogadta az éhezőket: Árubeszerzés miatt zárva. Persze érthető. Hisz a EFOTT alatti forgalom alig haladja meg a leépülőfélben lévő kisbolt háromhavi forgalmát, nehogy már elvárja valaki, hogy ezért a pénzért alkalmazzanak valakit elárusításra/ beszerzésre? Néhol 80 %-os árrésért, ugyan kérem, hisz ez üzlet. Szerencsére pár lépésre, bent a faluban egy relatíve tisztességes boltot találunk, árukészlettel, normális (bár orfűi) árakkal, és akad pár vendéglátóegység is, ahol helytelenül kiírva bár („ hidjék el”.. ilyet még nem láttam), de emberi árért tisztességes adagokat mérnek a tányérunkra.

Jó hír viszont, hogy idén lehetett bent kapni kávét. (Tavaly egy instant kávét gyártó cég monopolizálta a reggeli koffeinadagunkat). Ha az ember ellátogatott a Civil faluba, akár ingyen is ihatta a jóféle feketét. Ellenben aki nem bikás energiaitalt akart átvinni a kapun, annak csalódnia kellett. Ezennel kérem a szervezőket, nem lehetne egy listát kiadni a fesztiválok előtt, mely cégek fizettek, elnézést szponzoráltak eleget az aktuális fesztiválra, hogy kizárjanak minden más terméket? Hadd ne kelljen már a kapu előtt meginnom a tudatlanul vásárolt hat (!!) vörös-fekte energiaitalomat, ha be szeretnék jutni. A jelszó: (nem, nem halál a májra), csak szabadon.

És tényleg szabadok lehetünk (eltekintve az üzleti érdekel arcunkba tolódó könyökétől). Sokszínű program, első nap Ladánybenééket ünnepeltük, majd négy órán át, második nap Ákos érkezett egy olyan show-al, hogy többek szerinte a Metallica nem hozott ilyen profi fénytechnikát. Maga Ákos is finoman gúnyos volt, néhol önirónikus, néhol kicsit álszerény. Azt meg már megszoktuk tőle, hogy színpadi mozgása gyakorlatilag nulla, de valahogy az ember nem is érzi a hiányát. Igaz, a Lady Gaga feldolgozásnak sem eddig, amit most megkaptunk (szubjektív véleményem szerint az eredetinél vagy hatszor jobb előadásban). Viszont a koncert élvezetét kissé zavarta, hogy oldalra ferde volt a tánctér, és járdaszigetek tarkították, komoly szintkülönbségekkel.  Egyesek szerint nem volt elég hely máshol a nagyszínpadnak. Mások szerint, akkor miért itt kellett megrendezni a fesztivált?

De találkozhattunk még Bikinivel, találkozhattunk nagy alterzenekarokkal, mint Quimby, 30Y, Kispál, és komolyan jó rockegyüttesekkel, mint a fergeteges bulit odaverő Subscribe-al (amit az énekesek csinálnak, hihetetlen), a szinte már szokásosan kegyetlen jó Road-dal,  vagy a kissé sajátos tracklistával jelentkező Tankcsapdával – meg nem erősített hírek szerint ez azon sértődöttségnek köszönhető, hogy most nem ők zárták a nagyszínpadot-. Megjelentek még Kowalskyék, itt tartotta születésnapját Ganxta Zoli meg a Kartell is, sajna a koncerten az énekből/szövegből semmit sem hallottunk, fura volt fejből mondani a szöveget, de maga a buli még így is jó hangulatú volt, Belga, Neo, Magna Cum Laude, szóval teljes a zenei szórás a nagyszínpadon.

Az igazi EFOTTos hangulat azonban a kisszínpadokon jött át leginkább. Ismeretlen helyi zenekarok, Kuba Libre, SzigorIgor nyitották meg rendszerint a Tarifacsomag színpad programját, majd olyan zenekarokat kaptunk, mint KGB (akinél megint valahogy nem hallatszott az ének, könyörgöm, hangtechnikusbácsi, nem csak basszus meg cin van a világon),  Sense Of Silence, vagy a hihetetlen hangulatú rockbulit leadó Turbo együttes, de vehetnénk sorra a PUF-ot, Hollywood Rose-t, a RATM-tribute bandát,  Supernemet, Lovegun-t és szinte mindenkit, aki ott megjelent. Köszönjük Tarifacsomag színpad!!

A PTE színpadnak ugyancsak nem kellett elbújnia, gyakran volt, hogy azt sem tudtunk, ki lép fel, csak jó volt a zene oszt’ ott ragadtunk  bár azért Jamie Winchestert (hatalmas bulit csinált megint), vagy a 100 Folk Celsiust csak illik felismerni. Itt emelném ki személyes kedvencemet, a Dirty Dance formációt, ami egyébként a lebetegedő Nevergreen helyére ugrott be, és szokás szerint adta a rockandrollt.

Sajna a koncertek után nem voltuk ilyen jól elkényeztetve. Négy helyet számoltam meg (+a karaoke), ahol lehetett volna hajnalig bulizni.. egy egyiken szólt a tuc-tuc, a másikon a minimal, harmadikon (elbújva) egyik éjjel jó zene, másikon inkább tuc-tuc, negyediken meg.. nos, szeretitek a tuc-tucot? Trendik vagyunk, kérem, nagyon trendik.  Persze minden sátor tele volt a jól ismert arcokkal (illetve –bocsánat- azzal a hárommal, ami a sablon az ilyen helyen, erősfiú/csinibaba szívtipró/húdeszexis és gazdagsrác/menőcsaj), no meg azzal a néhány emberrel, aki eleget ivott, hogy már minden mindegy legyen.. még a tavaly/tavalyelőtt fergeteges bulit leadó Juhász Laci is olyan célközönséget kapott, hogy némi próbálkozás után beállt a jól ismert dance vonalra, (hatalmas csalódás volt számomra). Ugyanis  a Höok sátorhoz csak a MaiSlágerek Rádió sátrán át lehetett eljutni, ez pedig minden nem négynegyedet hallgató egyént olymód taszított, mint a Vasorrú Bába tangabugyiban.  Értem én, kérem, sokan szeretik az ilyen zenét, legyen, minden létjogosultsága megvan, de csak van az egyetemeken pár más zenét hallgató ember is?

Vagy nincs? Hisz Bill sehol, ellenben megkaptuk a nagyszínpados Korda Gyurit, megjelent a 2002ben még hallgatók által kiszabotált Kozsó is (könyörgöm, miééééééért??????), de UFO, Kozmix, Szandi, Csepregi, Komár,  mindenki teljes repertoárban jelen volt, mielőtt Dévényi Tibi bácsi elkezdte osztogatni a pontos labdáit, és ABBA/ Boney M slágereit. (anyámék szelleme bocsássa meg nekem, de engem a világból lehetne kikergetni velük). Értem én, giccsparty és tök jó, ami ciki, és egyebek, de ha lehetne, kissé kisebb sűrűségben. Elvileg ide mégiscsak Egyetemisták és Főiskolások járnak. Ahogy 2002es EFOTT-on megírták, két dolog a jellemző, isznak és van önálló véleményük (a sorrend tetszőleges). Ehhez Ámokfutók??

Persze nyilván én tévedek. Az EFOTT idén is rekordot döntött látogatottság terén. Az a néhány ember, aki éjjel nem találta a helyét, vagy mást szeretett volna, vagy az a pár arc, aki tizedik, huszadik EFOTTjáról egyenesen hazament, kit érdekel?

Jómagam a 11. EFOTT-omat éltem meg. A felejthetetlenül jó 2000es Pécsitől kezdve, a kegyetlenül rosszul megszervezett 2003as Gyöngyösi EFOTT-on át, az újfent nagyon-nagyon jó, már konszolidáltabb Fonyódi EFOTT-ig, 2004-ben. A kezdeti pár fős EFOTT-csapatomból mostanra akkora lett, hogy lassan hektárban vagy négyzetelefántfenékben mérjük a sátorhely-igényünket. Nem vallom magam EFOTT szakértőnek, (azt meghagyom azoknak, akik már húsz EFOTT fölött járnak), de azt hiszem, azt megtanultam, hogy EFOTT attól más, mert van egy sajátos varázsa. Valami, ami miatt ott kell lenni, mindegy, hogy egy északi város kissé szocreálos kempingjében, vagy a Velencei-Tó partján rendezik, lehet olyan a szervezés, hogy taps neki, és olyan is, hogy fél napon át sorakoztattak minket a bejáratnál, csak hogy jó képek készüljenek a tömegről a szponzoroknak. (közben vagy kétezren kaptak napszúrást).  Mégis, van valami varázsa, valami megfoghatatlan. Talán az, hogy egyetemisták szervezik, egyetemistáknak. Némi elvarázsoltság, valahogy annak a keresése, hogyan lehetne ez a buli kissé MÁS. És persze ott van, hogy akik szervezik, egyszer tehetik, ezért most kell beleadni minden ötletet. Nem kell aggódni, hogy jövőre elveszik tőlük, vagy nem elég jó a statisztika, a lényeg, hogy EFOTT legyen.

2007 után az EFOTT új arculatot kapott. A helyi egyetemek csupán segítőként funkcionálnak, a szervezést –talán a Sziget mintájára- egy állandó csapat végzi. A kissé döcögősen induló sorozat (hideg vízre is leszakadó karszalagok, kissé célszerűtlen fesztiválelrendezés, itt-ott tettenérhető szervezési hiányosság), első fesztiválja is rekordot döntött. Profi marketing, bevált módszerek, fixen kiszámítható mutatók. Szinte borítékolni lehet a követező évekre is, egyre több és több látogatót kap a fesztivál, ami nem is baj. Hínárhajú létemre örülök neki, hogy kissé tágabb a zenei tér, ami nem tetszik, oda nem megyek, ennyi. Csak legyen, ahova mi is mehetünk, három után, de eddig lehetett, és remélem, jövőre is lehet. Viszont az EFOTT elvesztett valami nagyon fontosat. Az egyes fesztiválok –és maga az EFOTT- egyediségét. Valaha EFOTTról ismertük meg az éveket. 2005? Mikor a katonai egyetem szervezte? Érződött is.  De milyen jól elfér a harci gép műszerfalán a söröm.. sosem tudtam volna meg. 2006? Ahh, a Tribute szinpad, az emeletes busz, a balatoni dolgok.. az sajátos hangulat 2000?? Hűű.. EFOTT napközi, koncertek, punkszínpad. És kontra 2009? Várjunk csak… máshol volt a nagyszínpad, igen, ott volt Duna, aztán.. igen, nem kellett megkerülni a fél világot, és.. ja igen, a sok szúnyog!

Tudom, naiv vagyok. De én el akarom hinni, hogy a menedzsment profizmusa összeegyeztethető a jó EFOTT-tal. Hogy nem csak a jól bevált módszerekkel lehet rekordokat elérni. Hogy lehet úgy is minden EFOTT egyéni, sajátos, hogy közben a tavalyi év tapasztalataival gazdagodva egyre jobb és jobb lesz. Hogy az új, trendi arcok, és a sok éve EFOTTra járó emberek, (akik közül sokan EFOTTon ismerték meg mostani feleségüket, kedvesüket) nappal együtt ülhetnek a kocsmában, strandon, este pedig mindenki megy a saját koncertjére, és elfér egymás mellett a díszmaca és a szerteszívott hippi is. Nyilván nagyon nehéz a feladat. Új módszereket kitalálni a sikerre (az „új” szó a managerek rémálma állítólag), mikor ott van a Sziget mintája.. de az a Sziget. Olyan bulit csinálni, amit magának érez a még a felhőket is svájci frankba átváltó pénzügy-számvitelis, az 1024et kerek számnak gondoló informatikus, az íróasztala színét a fizetésnél fontosabbnak tartó bölcsész (bocs, csak elbambultam), és a tesiszakos, aki összeadni kizárólag tömegnövelő-adagokat képes, viszont, ha megkéred, simán lehozza az ördögbotot a fa tetejéről egy másfeles rúdgyakorlattal, nem is beszélve a földet csak tévedésből érintő művészetisekről.

És nehéz lehet feláldozni esetleg némi népszerűséget a színvonal oltárán. „Ezt veszik, ezt adjuk”, mondta a MAHASZ is évek hosszú során át, míg sorra kapuk az arcunkba Baby Sisterst, és a ShyGays-t, zenészek nem adhattak ki albumot, meredeztek a pénzügyi mutatók, és épültek a kiadói villák. Minél rosszabb, annál jobb, mondák, ez üzlet, annak kell felfogni. De a MAHASZ belebukott, vegetál, míg sok zenekar már a kiadók megkerülésével Interneten értékesíti a számait, újra érték lett a Zene, a Művészet. És azok a kiadók, Zenekarok, akik ezt akkor is tudták, most előtérbe kerültek, ha elég kitartóak voltak, akik nem, azok pedig maximum a Celebet Főztem showkban láthatóak már csak viszont.

Egyszer Louis Armstrongnak azt mondták, hogy játsszon könnyedebb zenéket, mint pl. XY, mert akkor sikeresebb lesz. Az öreg Satchmo pedig erre azt felelte: „Inkább csinálok jó zenét, mint jó üzletet. De a szívem azt súgja, testvér, hogy jó üzletet csak jó zenével lehet igazán csinálni”.  És XY zenéjét azóta elnyelte az idő mélye, Louis zenéjének pedig ha csak a múlt havi jogdíját megkaphatnám.. minden olvasó a vendégem lehetne egy sarki fényre a következő EFOTTon.

Szóval a feladat adott. A fix szervezés egyre fejlődő profizmusát elegyíteni évről évre a különbféle egyetemek teljesen más világával. (és közben elkerülni a Pascal-elvet, akit érdekel, nézzen utána). Újabb rekordokat elérni s közben megtartani az a varázst, ami miatt nem azt mondták, azt emberek –mint most-, hogy elmegyek, ha tudok, legfeljebb pár napra, ha más nem a régi arcok miatt, hanem azt üvöltik, kifelé haladva a cókmókjukkal a hátukon, hogy –klasszikust csak szó szerint, ugye? – MOST KEZDŐDIK AZ ÉVNEK AZON JELENTÉKTELEN RÉSZE, AMI KÉT EFOTT KÖZT ELTELIK.  



Kívánok tehát mindenkinek egyre jobb és jobb EFOTTokat, egyre több, EFOTTos arcot, és kívánom, hogy a szervezők ne egyre jobb, sikeresebb fesztivált, hanem egyre jobb, sikeresebb EFOTTot csináljanak. Mert a szívem azt súgja, testvér, hogy igazán jó üzletet is csak jó EFOTTal lehet csinálni. *.



*Satchmo, bocs a plágiumért, ha találkozunk odaát, fizetek Neked egy üveg Old Tom and Jerry-t