Lejött a Hold, hogy meséljen nekem,
Nagy volt, fényes, és álmodó
Alatta felejtett kerti törpe
Egy SMS-t pötyögő Télapó
Közös szemeink pilláin harmat
Hallgatom csendben, a rét mesél
Zűrzavar idebent, tagadott káosz
Az idő csak rohan, és tetten ér
...
Zongorám poros, rajta ujjnyomok
Húrokon démonok, maholnap rányúlok
Legbelül rácsok sarkuk megrepedt
Én meg Én együtt, hogy lettünk istenek?
Még nem néznek szemek, de zavar a hangjuk
Még nincsenek felhők, de az eső fáj
Még sehol a tél, de a takarót keresem
Még nem is létezik, de rám talál
Még félkész a szalag, még sötét a kamra
Még szunnyad a vihar, még nem kelt haragra
Még fakó az álom, a reggeli emlék
Még nem hiszem el, de már régen én lennék
Még dühít a söröd az erkélyem alatt
Még csúnya az ajtó, még szépek a falak
Még csukva az ablak, a keretben tükör,
Még készül kalapács, ami majd kitör
Még és még, majdokba fullad
A pillanat, amikor igazán jól vagy
Kényelem a rács, a végtelen: veszély
A szívem elől futok, félek, tetten ér.
…
Lejött a Hold , hogy meséljen nekem
Selyem a hangja, szép, átölel
Szavai furcsák, csak a lelkem érti
Gyertyákat gyújt, talán jegyzetel
Lejött a Hold, hogy segítsen nekem
Nagy volt, fényes, és álmodó
A végtelen csendben ültünk mi ketten
S én magamnak meséltem, így a jó
Lejött a Hold, hogy meséljen nekem
A hangja voltam, ma is hallgatom
Ezer arc mögött, egy ruhában
Csak magamat játszhatom a színpadon.
