Tomas Harris Hannibál-ja  azon könyvek egyike , amit az átlagnál is szívesebben forgatok. (nem keverendő össze, a zseniális, de ez esetben nem remekelő Ridley Scott 2001-es , azonos c. filmjével). Az - egyébként cselekményekben gazdag - történet Hannibal Lecter karakterére fókuszál, és a tettei ellenére is kettős megítélésű doktor itt elismerésre, mi több, több tekintetben csodálatra méltóvá válik. 

Hannibal Lecter-t legtöbben a Sir Anthony Hopkins által Oscar-díjra méltón megformált változatban ismerjük. Ám bármennyire felülmúlhatatlan az alakítása (mert az), egy kétórás film nem ad elegendő lehetőséget egy ilyen karakter megismerésére, így hozzátennék néhány szót. Itt jegyezném meg, Hannibal Lecter alakításáért Sir Anthony Hopkins (aki számára szintén rangon aluli a miniszterelnökkel való összehasonlítás),úgy kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó  Oscar-díjat, hogy a nem egészen fél óra játékidőt kapó Lecter doktor nem főszereplője a Bárányok Hallgatnak-nak. 

Essünk túl a nehezén:Hannibal Lecter  sorozatgyilkos. Tetteit ismerjük, megöli majd elfogyasztja az áldozatait. Tettei okát a könyvekből végül megismerjük, bár felmentést nyilván ez sem adhat neki.  Ahogy az sem, hogy Lecter doktor kizárólag olyan emberek halálát okozta, akik ártani próbáltak neki, vagy valamilyen tettükkel kivívták az ellenszenvét. De nézzük magát a karaktert: 

A doktor talán a legjellegzetesebb vonása az intelligencia. Hannibal Lecter intelligenciáját az általunk ismert tesztekkel gyakorlatilag nem lehet megmérni. A könyvsorozat végéig sem tisztázott , szigorúan véve embernek tekinthető-e. Már tettei nyilvánosságra kerülése előtt “szörnyeteg”-nek nevezték kollégái, vita tekintetében gyakorlatilag nem létezett vele azonos szinten álló ember. Sem a könyvekben, sem a filmben nem látjuk igazán vitázni. Nincs kivel.   Kimagasló megfigyelőképességének, érzékeny érzékszerveinek hála azonnal képes felmérni a környzetét, a kapott adatokat pedig megjósolhatatlan módon használja fel. Az ikonikus maszk nem csupán filmes eszköz hanem szükséges védőeszköz…  bár valódi védelem igazából nincs. Ne feledjük: egy szuperbiztonságos cella sem jelentett akadály, mikor úgy döntött, megöli egyik rabtársát; egyszerűen elérte, hogy lenyelje a nyelvét. 

Gyakorlatilag bármihez fog, kimagaslóan teljesít: utolérhetetlen pszichiáter, rendkívüli stratéga,  anyanyelvi szinten beszél több nyelvet, behatóan ismeri a történelmet, kiválóan zongorázik, mesterszakács. Egyik álneve alatt simán elnyerte Olaszország egyik legrangosabb művészeti állását, és még a legnagyobb ellenzői sem tudtak fogást találni rajta. (ami azt illeti, esély nélkül gyalulta le az őt támadót annak saját anyanyelvén, saját országának történelméből,  művészetéből, mi több, az őt támadó tudós saját szakterületén... anélkül, hogy egyáltalán ránézett volna az illetőre)

És ezzel el is jutunk Hannibal énjének másik alappilléréhez:  A kimagasló művészi érzékhez és páratlan műveltséghez. A doktor tehetséges képzőművész (dacára, hogy mindössze unalomból fordult e terület felé), mesteri szinten játszik csemballón és zongorán (és valószínűleg még fél tucat hangszeren), kotta nélkül tudja Bach Goldberg Variációit. Egy számszeríj pengésének azonnal meghatározza a hangmagasságát. Érzékei élesek, parfümmel foglalkozó szakemberek ámultak el a szaglásán. Ha pihenni látjuk, rendszerint valamely művészi alkotás élvezetében merül el. Bármit tesz, ügyel rá, úgy tegye, ahogy eddig senki.

Harmadik, ami jellemzi a doktort: a stílus. Hannibál minden tettét átszövi egy rendkívül sajátos stílus. Ebben a stílusban elegyedik egyfajta középkori udvariasság, művészi érzék, hihetetlen kreativitás, a számára feleslegesnek tartott társadalmi tabuk tökéletes figyelmen kívül hagyása és a perfekcionizmus, a tökéletesre való törekvés. Tökéletesen választ ajándékot, még a  leghétköznapibb alkalmakra is,  gyilkosságai egyediek és művészi szinten fejezik ki az áldozatról alkotott képét, (erre még akkor is ügyel, ha épp üldözik), de még a leghétköznapibb megnyilvánulásai is részletekben menően megkomponáltak. Beszéde választékos , szabatos, kifejező, mindig a passzol az alkalomhoz vagy az általa elérni kívánt hatáshoz (másodperc töredéke alatt vált céltudatosan durva, és visszafogottan udvarias között). Gasztronómiai kultúrája a töbcsillagos mesterséfekhez mérhető (kivétel ugye néha az alapanyag… ), a perfekcionizmus itt látható a legjobban. Tökéletes évjáratú bor, barnított mogyoróhagymás-borókás vajon pirított velő, szarvasgombával és vízitormával, és ez még csak az előétel. Mindez modoroskodás, fennhéjazás nélkül.  Hannibál Lecter-nél ez a fajta kifinomultság tudásból, stílusérzékből adódik így nem hat sznobnak. Emellett fontos: Hannibál nem elvárja, hanem megteremti ezeket a körülményeket, ha kell, a kezét is bepiszkolva (vagy épp összevérezve).

 Adalék még hozzá, hogy Hannibal Lecter soha nem hazudik. Ha takargatnia kell, úgy irányítja a beszélgetést, hogy ne kelljen valótlant mondania, de szigorúan tartja magát  saját kifacsart (vagy számunkra érthetetlen) erkölcsi elveihez. Amit mond, annak hitelt lehet adni.

Gyilkos? Tagadhatatlan. Beteg? Maximálisan. Jó érzés lenne, ha rám mosolyogna? Véletlenül sem! Jobb  lenne a világ, ha egy másik naprendszerben tartózkodna? Kétségkívül.

De óriási hiba  összehasonlítani  őt a különbejáratú faluszéli vajdánkkal. Ez utóbbi ugyanis (talán az előző bekezdés pontjait leszámítva) mindenben az ellentéte a film/és irodalmtörténet legstílusosabb, legikonikusabb (és egyik legszimpatikusabb) antagonistájának.