Vágy és versek (Vers 2009)

Vörös gyertya, villámok

Kéjtől nedves , vad álmok

Valósággá válni hívtok

Tudom, hogy rám találtok

…

Vágyremegő mellek öble

Puha, nedves, szép ajak

Találj rám mindörökre

Kulcsold körém lábadat

…

Küzdelem ez, izzó csata

Lepedőnk a harcmező

Készülj fel a vágyrohamra

Csak mi ketten, férfi, nő

…

Szemérem-dúspillantásod

Melltartó, mely leszakadt

A szád suttogja: Ne ez már sok

Majd elnyeli a farkamat

Tenyerembe illő melled

Combod tárva, hívogat

Csiklódra egy halk lehellet

Majd a nyelvem rád tapad

A Ne, a Mégsem, száz kifogás

Kéjsikolyban tűnik ell

Még pihegsz, de föléd rántasz

Suttogod: „Tedd meg, nem ártasz!

Váltsd valóra minden álmod!

Lásd, a hely, hol belém mártod

Forrón, puhán ünnepel”

Testedbe hív a sorsom,

A Végzet tán, mi hívogat

Teljesítem, s itt e ponton

Nincs olyan, mint nem szabad

Melleid táncot járnak

Nézem őket, még, kívánlak

Nyakam köré veszem lábad

Nincs kegyelem, nincs bocsánat

Körmödet húsomba vágtad

Harapom a nyakad, szádat

Láng, mi perzsel, el nem fárad

Vágyunk tombol, két vadállat

Az időtlen tér felé vágtat

Előbb Te, majd én utánad

….

A világ olvad, nincs is talán

Semmi sincs és nem is volt

Csak mi látszunk a lét ablakán

S alattunk egy nedves folt

egy versért, és sok-sok erotikus emlékért

NapSugárnak

Álom -szerető (Vers 2004)

Álmomban nekem adtad a tested
A Karod, a Lábad , a Kebledet
A Lelked, a Lényed a kezembe tetted
És előre tudtam, jó Veled

Kevés a fény, a Tested az ágyon
Homályos folt, egy álomkép
Bőr a bőrhöz, izzik a levegő
A pillanat szinte fájón szép

Esőtündének 2004. Pécs
Vöv

Neked, Hozzád, Veled (Vers 2004)

Neked adnám az összes kis jegyzetem
Hiszed, nem hiszed, bennük ott az Életem
Írnék Hozzád minden szót, dallamot,
Magamból ez a legtöbb, mit adhatok

Töltenék Melletted minden vad éjszakát
Érezni felhevült testednek illatát
Élném le Részedként valahány percemet
Most kínáltam fel Neked tálcán a lelkemet

Esőtündének 2004
Vöv

Road, Zöld Pardon, 2010 . Május.

Nézhettek hülyének, de van valami felemelő abban, mikor kissé tétován felébredek, kicsit fáj mindenem, és piros foltok vannak szerte a bőrömön, amikből estére –tudom jól- szivárványszínű terepminta lesz, majd hősiesen elindulok a fürdőkád felé, ami reményeim szerint majd mindent rendbe hoz. Még akkor is, ha a leghátráltatóbb harci seb –egy kissé megzúzott csukló- nem az áttombolt Road koncerthez, hanem az utána meglátogatott retró bulihoz köthető.

Félreértés ne essék, rühellem a barmokat. Például akik ötcentis szögecses karvédőben állnak neki pogózni, akik ütnek-vernek mindenkit (átlag hat szájba vágással deaktiválható egyedek), vagy azt a pár hülyét, aki a tömeg szélén áll és vigyorral a pofáján löki maga előtt. akit ér, bent meg emberek esnek halomra. Viszont egy jó kis kemény pogóban bármikor benne vagyok. (Kedvencem a régi Black Out koncertek a különbféle fesztiválokon). És be kell valljam, olyan zúzdában volt részem, amire évek óta nem volt példa. Jeeee!

Mikor láttam, hogy a Zöld Pardon bejárata zárva, pillanatra elfogott a félsz, mint Irénkét a lyukas gumi láttán. Most akkor mi lesz? Szerencsére marad az örök szabály, ha nem megy előröl, menj szépen hátra! A hosszú kígyózó sor láttán megnyugodott kicsinyke rockerlelkem, újra tudtam, a Rock él és élni fog.

Apróváltás, kétszázasok, forgókereszt, és máris bent vagyok. Rajtam a víztől kinyúlt pulóverem, előttem az esőtől összement ZP. A nagyszínpad és járulékos részei, néhány szomjveszejde, és a tó/medence/mittudomén, amibe tudom, hogy bele fogok esni egy jobban sikerült éjszakán, mind-mind kordon mögé rejtve várják az idő javulását, vagy hogy szorgos kezek kijavítsák a vihar által megtépázott szerkezetüket. Sebaj, sok rocker kis helyen is elfér, tehát utat törtem a nem kis népsűrűségben a főfogássá avanzsált kisszínpad elé. A sajtológépbe helyezett heringkonzervet idéző tömeg meglepte a hamarost színpadra lépő Road tagjait is. Elmondásuk alapján az idő miatt számítottak vagy negyven emberre, tehát innentől kezdve fülig érő vigyorral tépték a húrokat a következő másfél órán át.

Másfél óra tömény zúzás. Kilencven percnyi olyan pogó amit nem hittem volna, hogy manapság is át lehet élni. Fülig érő szájú, csatakosra izzadt, őrjöngve tomboló, pár tonnányi élőhús, keményen, de valahogy mégsem sérült meg senki. Fent a zsebkendőnyi színpadon (ugyan már, emlékeztek a régi pécsi Hard Rák színpadára? ) a domoszlói csapat pedig komolyan fűtötte a kazánt. Mindig, mikor azt hittem, ennél jobb nem lehet a hangulat, kiderült, hogy mégis. Repültek az ismert számok (teljesség igénye nélkül) Isten Barma, Aki Szabad, Visszahárom, Törjük a falakat, Olívazöld, és persze a Ne Mondd, és a jócskán átírt Bon Jovi dal , a Nem Kell Más ( na ki ismerte eddig fel?). Kihagyhatatlan labda, a Jó Hely (utalva ZPre), és Afrika is előkerült, kicsit konkrétabban megfogalmazva, mint anno a KFT-ben: „Na milyen volt, Afrika? Leszarom” . Játéknak azt találták ki, hogy ki tud minél jobb fotót csinálni Goyá-ról (a rendkívül sajátos hajviseletű gitáros, aki a combjáig engedi le a gitárt), a nyeremény pedig VIP belépő egy fesztiválra. Aki abban a darálóban tudott fotózni, az szerintem meg is érdemli.

Igazából Máté-ékat még nem nagyon láttam rossz koncertet adni. Valaha még egy 2003as EFOTT volt a debütjük felém, egy kora délutánon jókor voltam jó helyen, és a fesztivál vége után a cimborám első útja a lemezboltba vezetett, ahonnan boldog CD tulajdonosként tért meg. Azóta majd minden fesztiválon ott vannak, és ha épp nem üt valami tényleg ritkaságszámba menő együttest a koncertnaptár, ott zúzunk valahol az elején. Tudjuk, hogy a számok között általában előkerül valahonnan egy –egy felespohár (a nulla nulla hetes véralkohol-számú ügynökünk jelentése szerint pálnikát rejt), tudjuk, hogy nem előre megírt átkötőszövegeket kapunk, és döbbenten tapasztaljuk, hogy a srácok ugyanolyan lendülettel nyomják, mint az elején. Nem számít az eltelt, x év , turné, siker, nem szálltak el maguktól, az új számok pedig valószínűleg ugyanolyan őszinték (és zúzósak) lesznek, mint anno.

A ZP közönsége előtt meg le a fejkendőt. Rég láttam már Body Surfinget, pláne abban a változatban, mikor a színpadra feldobják a tagot, aki aztán vissza a tömegbe. Rég volt olyan, hogy három méterre kerültem, eredeti koordinátáimtól alig egy másodperc alatt, és életemben először majdnem el is estem. És ami a szép, hogy tudtam, ha elesek, a nagydarab ipse, akiről meggyőződésem volt, hogy feltett szándéka a vesémmel távozni a buliból, az, ha kell, a saját testével barikádol, míg újból elérem az üzemi magasságom.

Igazi Rock fílingű zenekar, és kegyetlen Rakenroll közönség (nos igen, aki ilyen zimában is kikecmergett, az már csak nem lehet fotelmetal). Mi kell még? Mondjuk Köbüki időkibővítője, hogy ne jöjjön el az a fránya tíz óra, mikor a környékbéli lakosok békéje és nyugalma érdekében véget kell érjen a húrtépendusz maximusz. Még egy búcsúszámra van idő, majd levonul a zenekar, és valami nagyon szar zene kezd el ömleni a hangfalakból. Valami diszkó, vagy tudja a bánat, abból sem a jó fajta. (igen van olyan)

NA mindegy, sejtem ez az állapot nem lehet tartós, tehát beváltom a belépőmet a megérdemelt sörömre, majd a csocsóasztalok felé veszem az irányt. Nagyjából két menet után aztán hallom az esti zenefelelős, is elkezdte munkáját, bip bip, a prérifarkas lemarad, és lehet rohanni a kellemesen félig telt tánctérre.

A bulira nem volt panasz. Lehetett ropni, ha volt zene, ami nem tetszett annyira, arra pihenni, vagy épp söröket fogadni el arcoktól (köszi így utólag is), egyetlen negatívum, hogy –valószínűleg ugyanazon okból, ami a fele ZP-t kiiktatta- éjfélkor bezárt a bazáros, és mi még a Sweeet Child, az Epic, és Highway to Hell dallamára elhagytuk a helyet, hogy aztán egy régi ismerőssel Absinth-terhes, karaokés olds-bulikban sokkoljuk disztingváltabb embertársainkat, és táncoltassuk meg a szebbik nem tagjait. Nem volt rossz… de mi inkább maradtunk volna a Petőfi híd budai hídfőjénél.

Tetőn, éjjel (Vers, 2010)

Május Tizenhét-fő
Lassan fele az éjnek. Bögrével a fogtam a kulcsot, most pedig kérem, a háztetőn iszom meg a kávét. Kulcs, kulcs, drótháló, tető széle, létra, liftház teteje, szélvihar, akármi.
Itt lehetnél

Sehol a felhők, Bámulom az eget
(miattatok lett ilyen hideg),
Látom a várost, szeretem fényeit
(belül halk sajgás, bassza meg, nem vagy itt),
Látom a Dunát, Látom a Szigetet,
(édes emlék, ott jártunk Veled),
Láttam a villamost, hol a megállóban ketten..
Akit nem vártam, még nem is volt, de fáj, hogy elvesztettem.

2010. Május, Budapest
(Szemednek, és az érintésnek)

Öszi délután (Vers 2005)

Vásott kölyökként ülve egy padon,

Az ősz lába rugdosta aranyló avaron.

Verebek hada morzsákat keres,

Vagy neked játszanak, csak azért, hogy nevess

Hangulat? Hangulatkép? Vagy

Nevezd épp, valami másik szóval,

A szavak szőnyege ápol és takar,

Írd akár géppel, kézzel, vagy indigóval.

Egy lány. Rajta szárnyak.

Ahogy felém röppen, egy kedvesen bágyadt

Mosolyt küld a napsugár mellett.

Egy kacér tekintet, és mindemellett

Csak egy félig áttetsző ruha van rajta

Az ősz hidege látszik, hogy nem zavarja

Gyorsan egy perc, most kell az ötlet,

Ha eltűnik, lehet, hogy nem látom többet

Lassít. Érzi, tudja, hogy akarom.

Hát kinyújtom felé egy régen írt dalom

Simítva vele az arcát, a mellét.

Most rajta a sor. Hogy ennyi, vagy kell még.

Rám nevet. És már tudom, hogy rendben

Rajta sem múlik, hogy ő meg én, ketten,

Megérintünk egy másik világot

Azt ott, tudod. Amit senki se látott.

Leül. Vállát a bőrömön érzem.

Semmi konkrét, csak finoman, szépen.

Szót se szól. Minden róka tudja.

A szavaknak oly gyakran oly sok az alja.

Szót se szólok. Telnek a percek.

Szokjuk a másikat önmagunk mellett.

Hagyom, hogy elérje lelke a lelkem.

Olvadunk össze szépen, mi ketten.

Kinyújtja szárnyát, betakar vele.

Ne hozzon lúdbőrt az ősznek a szele.

Pillanat még, kezemben a keze.

Súrolja arcom a lélegzete.

Összebújva, ketten egy padon

Egy vidám-borongós őszvégi napon.

Álmatagon, épp alig ébren

Mégis túl élőn, lángol a vérem.

Szakadjon le hattyútoll ruhád!

Meztelen mutasd a lelkem angyalát!

Harapd a nyakam, karmold a hátam.

Kérdés se kell, hogy nálad, vagy nálam.

Piruljon a négy fal is, ha meglát.

Próbálj ki velem ezeregy figurát.

Sarokban, ágyban, eltelő kádban.

Szanaszét tépve, és finoman, lágyan.

Combod a kapu, nyisd ki és megyek

Éhesen várjon a kéj-nedves öled

Kulcsoljon át a karod a lábad.

Repülj a mennybe és én megyek utánad.

Veled, Veled, és mégegyszer Veled.

Ezer év együtt, és még több, ha lehet.

Légy az angyal, kinek én adok nevet.

Ki az időn, a téren túlról is szeret.

Kicsit Esőtündének, kicsit Kicsit Kicsi Szárnynak, kicsit Földanyának, és minden lánynak, akivel össze akartam ma jönni, vagy össze akart jönni velem.

(Ja és minden hosszú hajúnak, akin szoknya, és tanga van)

Vöv, Vévé, FSH, vagy ahogy tetszik.

2005. Október és Negyedike

Rámtört a hajnal (vers 2003)

Rámtört a Hajnal

(egy agyonkoptatott, kliséssé vált

kifejezés margójára)

Nem kopogott előtte,

Nem nyomta a csengőt.

Csak felemelte lábait,

És odarúgott kettőt.

Nem bírta a sarokvas,

Reccsent a zár is.

Még pár feszült pillanat,

És bent volt máris.

Rámtört a hajnal.

Begőzölt aggyal.

Megütött párszor,

Csak úgy… nem haraggal

Felrepedt a szám-szemem,

De valahogy még lestem

Ekkor rúgott olyat belém,

Ágyamból kiestem.

Itt a pont, hogy felismertem.

Igen , ő a Hajnal.

Csak állt ott a félhomályban,

Kicsit, mint egy angyal.

Nem mozdult már, nem nézett.

Nem értettem semmit.

Ott ált, aztán nem állt ott.

Eltűnt! A keservit!

Szarrá mállott bejárat,

S némi vér a számban.

Rámtört ő, ki eddig nem.

A Hajnal volt az, láttam!

Vert volna ő tovább is,

Simán, unott fejjel

De nem tehette, vége volt,

Elűzte a reggel!

2003. December valamikor

Álmodva (Vers 2006)

Szem vagyok lehunyva,
Álmodom létedet
Hajad, hogy kibontja,
Halk vágyam, még veled

Ruhád, hogy lehullik,
Táncoló képzelet
Szem-énem kinyílik
Érzem még szép lehet

Alany nélkül, oly sokaknak. Vagy csak egynek
2006. Október.
Vévé

u.i.:
Gyűrű ujjamon: Láthatatlan
Vágyam Utánad: Néma katlan
Hiányod hasít: Szétszakadtam
Mellettem ébredsz: Ég a Paplan

Hogy is volt az a kígyóval?

Egyébként a Bibliai teremtéstörténethez is lenne egy-két szavam. Ismert a sztori, Isten megteremtette Ádámot és Évát, nekik adta a paradicsom minden zugát, egy kivételével, és így szólott hozzájuk. „szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be e földet” ,majd dolgát jól végezve megérdemelt pihenését töltötte valami égi pihenőhelyen, vagy hatalmas zöldág-bulit rendezett egy jó nagy felhő szélén, esetleg valami nagy monstre-fesztivált. Ekkor a kígyó, a szemét, rávette Évát- mindig a nőkkel van a baj- ,hogy egyen a tudás fájából, és az megtette. Hogy mire vehette még rá, azt talán most hagyjuk. Éva pedig adott Ádámnak, és kinyílt a szemük, látták, hogy meztelenek, elbújtak, és kiderült a turpisság. Ezután felmondták velük a bérleti szerződést. Mint mondtam, ez a történet ismert része, ám használjuk csak kicsit a fejünket! „Sokasodjatok, szaporodjatok, népesítsétek be a földet” és „észrevevék, hogy meztelenek”. Nem üti ez egy kicsit egymást?

Elmondom, én miként is látom ezt a dolgot.
Az Úr megteremtette- pardon, megteremté- az embert, hogy sokasodjon, stb stb. Mikor kipihenten visszatért, azt látta, hogy nemhogy népesítenének, ezek a balfékek, még azt sem vették észre, hogy MEZTELENEK!!! Átgondolta a dolgot, és bizonyára hamar rájött a probléma okára. Kicsit túlzásba lett véve a naivitásfaktor, nyilvánvaló. Igen ám de egy ilyen despotikus társadalomban helyrehozhatatlan károkat okozna, ha a legfőbb Vezető hirtelen odaállna, és csak egyszerűen kijelentené, hogy bocs, gyerekek, azt hiszem, hibáztam egy kicsit. És minthogy az embert az égiek hasonlatára alkotta, bízvást hihetünk benne, hogy hatalmi harcok, lázongások törnének ki, megalakulnának az angyalpártok, és kezdődne a trónviszály, Valahogyan úgy, mint itt lent, márpedig az sehogy’ sem lenne jó.

Ekkor a kényszerű helyzetet felismerve, ráébred, hogy nincs mese, itt bizony bűnbakot kell találni, mert ezek, ezek így nem népesítenek, pedig milyen jó is az! Tehát, hivatta a helyi titkosszolgálat vezetőjét kivel már több kényes kérdést is sikerült megoldaniuk, és imigyen szólt hozzá.
-Figyelj ide, kígyó barátom, egy nagyon bizalmas ügyben fordulok hozzád.
-Mondjad bátran!- felelte amaz.
-Nézd, szóval ugye itt vannak ezek a teremtmények, az emberek, talán már hallottál is róluk.
-Valóban. Az a két kétlábú ott a paradicsomban, azt hiszem.
-Igen, rájuk gondoltam. Szóval az igazság az, hogy, hogyan is mondjam, nem kertelek, tehát, kicsi hiba csúszott a dologba.
-Hiba???- Kérdezte a kígyó. –Az meg hogy’ lehet?
-Hát tudod, mondtam nekik, hogy szaporodjanak, meg minden, ahogyan azt kell, de ezek a balfácánok még azt sem vették észre, hogy meztelenek. Ezt valahogyan elfelejtettem betáplálni a fejükbe.
-Akkor semmi baj- felelte rögvest a kígyó.- Tudod, ott a fa, az az izé, a tudás fája vagy mi a bánat. Harapjanak, és olyat szaporodnak, hogy öröm lesz nézni. Legalábbis néhányunknak, azt hiszem.
-Nos igen- felelte az úr- De tudod, az itteniek képmására teremtettem őket, és azt gondoltam, nem baj ha nem mindenben ugyanolyanok, így...
-Megtiltottad. Igen teljesen világos a dolog. Nem is tehettél mást. Á, értem! Vissza kellene vonni , de azt hiszem, akkor számolni kell némi presztízsvesztéssel is.- gondolkodott hangosan a hüllő.
-Így van, jó a logikád, ezért is kérettelek. Bár az esély nem sok rá, de nem akarok megkockáztatni semmit, ami a politika megjelenését okozhatja. Ez a mennyország még, egyelőre.
-És hogyan tudnék itt segíteni?- tért a lényegre szemöldökét felemelve a kígyó.
-Vedd rá őket te, hogy egyenek, és végre kezdjenek valamit egymással.
-Hmm. Bűnbakot kell játszanom? Nem sok ez egy kicsit? Utálni fog mindenki itt fent és azt hiszem, lent sem leszek túl népszerű.
-Ami az idefentet illeti, azt hiszem, igazad van, néhány ezer évig valóban nem lesz tanácsos itt élned, de a lentiek, szerintem könnyedén formálhatók. Egészen otthonos lesz egy ideig ott neked. Különösen a XIX, XX. században, tudod, csajok, egyszerre akár több is, buli, zene, pia meg ilyenek. Kicsit kimozdulhatnál innen. Persze lesz pár időszak, mikor elcsesznek mindent, vagy a vallás, vagy az üzlet, vagy a politika megpróbálja átszőni a jó dolgokat, de a köztes időszakokat nagyon fogod élvezni. Ha meg túl forró a helyzet, kimenekítünk. Addigra az itteniek is lenyugszanak talán. Viszont ha itt is elkezdődik a huzavona, nem hiszem, hogy jól éreznéd magad. Bár én sem, sőt, senki sem. Egyébként, ha megnyugtat, nem csak a te neved lesz a sárban, nézd majd meg az állítólagos szolgáimat, mit művelnek majd nevemben. De végső soron ez múlandó, mi meg nem. Tudom, nem könnyű, de azt hiszem, nem tudunk mást tenni.
Így történt hát, hogy a kígyó elvállalta a feladatot, rávette az asszonyt, hogy egyen a gyümölcsből, megőrizve így a mennyei békét. És tulajdonképpen nem mulatott rosszul. Például a 60-as, 70-es években határozottan jól szórakozott szabadságot és jókedvet szerető természete, de máskor is mindig talált valami jó helyet a Földön, ahol jól tudta magát érezni. Kicsit csodálkozott, hogy az emberek miért nem teszik ugyanezt, hiszen a lehetőségek-a hallhatatlanságot természetesen kivéve- ugyanúgy megadattak nekik is , de aztán „hagyjuk, hülyék” , gondolattal megvonta a vállát-ha éppen emberalakot öltött- és kinyitott egy újabb üveg sört.

Mammutlárva (vers 2009)

Vár reám egy barát,
Aztán megisszuk a borát
S mint égi mannát
Emelem a kannát
S szűröm a levet
A májam még nevet
Majd kurjongatunk az éjszakán át

(Spárgához indulva 2009 május 29)

…

Tankként dübörög a buszon hátra
Az árva mamutlárva
Izgatja keze közét a korom
Mert fekete tőle a mamut-köröm
Még egyet riszál
Aztán leszáll
Mamutunk szertelen
S ekkor ott terem hirtelen
Egy színeket keverő
Kárpitos heverő
Mamut már álmos, aludni igyekszik,
Látja a bútort, most aztán lefekszik
Ha ott van egy heverő, Mamutra ne hallgass
A kárpitra hever ő, a súlya hatalmas
Így lesz ott szanaszét, beton, mamut, lécek,
Ezen agymenés így
nem happy enddel ér véget

(A buszon, ugyanakkor)

Kell lennie (vers 2004)

(Archív 2004ből)

Kell lennie egy pillanatnak,

Mikor értelme van újra a szavaknak

Mikor az emlék testté változik,

És elém küldi azt a Valakit

Mikor segít újra az Élet

És nem szakít el Téged

Tőlem, sem engem Tőled

És újra szárnyaim nőnek.

Mikor toll ugrik újra a kezembe,

Sorra jutnak az eszembe

Dallamok. És ez jó dolog

Egy kicsit majd jobbá változok.

Hogy nem lesz pénzem?

Na és? Nem kértem,

Házakat, kocsit, palotát,

Csak mindennek a legjavát.

Legyen tele a fazék, és a szekrényben valami.

A hűtőben pár sör, mit ki lehet bontani.

Legyenek könyvek, hangszerek,

Meg pár idevaló szerkezet,

Legyen ceruza, festék, ecset,

És még egyszer húrok, hangszerek.

Pár ruha a fogason, egy strapabíró bakancs,

Meg jó nagy hangfalak, ha decibel a parancs.

Cédék, kazetták lemezek,

Azt hiszem, ennyi már elég is lehet.

EFOTT-ra, Szigetre legyen egy kis pénzem,

És a kocsmában is tudjam állni a részem.

Nem kell bankbetét.

Sem gyár, ami hozza lét.

Csak csináljam azt, amit szeretek

S onnantól mindenen nevetek.

Hogy ehhez miért kellesz?

Magában ez miért nem teljes?

Mert ez így, bár a tökély, csak a forma.

Az egésznek csak a felét alkotja

Itt bent. A szín? A szín az Te vagy

Bár kimondani ezt nem szabad.

Vagy miért is ne? Elég volt! Nem csapom be magam!

Bár hiányod így ott lüktet agyamban.

S emléked itt, a mellkasomban bent.

Bár már rég vége, de még nem pihent.

Hogy ez mit jelent? Nem tudom, tényleg.

Vagy hogy hülye vagyok, vagy hogy Téged…

Na hagyjuk. Ha eljön az idő, folytatom

Tán lesz még rá alkalom.

Ha nem… Az egy másik történet

De ez egy mese! Csak jól érhet véget

2004 . 01.21

Esőtündének

Vöv

Mikor a hiány ír (vers 2009-2010)

(és csak jönnek az archív verseim)

Legyek én a holdfény, mi éjjel simogat
Mi jóéjt-csókot lehet, gyengéden megharap
Legyek én a szellő, mi betakar ha, fázol,
Mi a porba írja bele, még mindig hiányzol

Legyek én a takaró, mi simogatja bőröd.
A mindig sokat akaró, Éji szellem-őröd
Legyek én az álom, mi felébreszti lelked
Hogy súgd bele az éjbe: Még mindig szeretlek

2009. December
Néha nem könnyű elszakadni

Az emberek csak mászkálnak körbe és körbe
S közben egyre kevesebbet néznek a tükörbe
Fájdalmunkat rejtjük, csak békét, biztonságot
S így tesszük pasztellé e harsogó világot

Nem akarok pasztellt, Szenvedély, Tűz legyen
S talán majd egy éjjel, Veled fent a hegyen
Hozzon el a vihar, takarjon az égbolt
Ne olyan legyen, Jobb legyen, mint rég volt!!!

2010. Január.

Egy roham, egy lány miatt (vers 2009)

Megint egy Archív felvétel a Winchester sötét oldaláról

s

Tiltott dalban énekellek

Számba venném csábos melled

Körém húznám izmos combot,

Úgy nyomnálak, mint a gombot

Hajnalfényig együtt Veled

Ajkaidba súgnám Neved

Majd szertefoszlok, mint egy álom

s jövök másik éjszakákon

...

Húz hozzád valami, mit szeretek, érzek

Az éjközi szócsaták, s az intimebb részek

Egyszer rég, majdnem, s az úgy utált mégse

Életem egyik, hülye tévedése

Bár a milyen lenne álma bizserget titokba’

De csak jobb lenne meztelen, a fenekedet fogva…

A volt, a lesz, a talán, s megannyi varázslat

Láttalak reggel, s azóta kívánlak

...

A rakpart alsó kövén ültem

S mint oly sokszor, most is meghülyültem

Az emberek unalmasak, s szürkék

-Híg lé a lelkük, már oly sokszor leszűrték-

Az élet látszatát lopják, mint a szarkák

Éhes voltam, ez volt a feladat

Megettem két sáskát, meg néhány nyers halat

S kiittam mellé a Dunának vizét

-Nyeltem vele horgászt, meg néhány kis izét-

S hogy csillapítsam vesém lázát,

Teleengedtem egy kínai vázát

S hogy szebb legyen hasamban, e végső hal-álom

A gitárom fogom, s percben is darálom

Rest In Peace, Béke pikkelyedre

Most, hogy ezt is tudod, nyomás a helyedre!

Letettem a gitárt, megfogtam a tollat

-támad a szemét, az arcom felé tolat-

Fogtam egy papírt, tisztát és fehéret

-méretét nem tudom, ha érdekel, leméred-

S végigjártam sorban, mint a kórházi folyosót

A rohanó időnek e szombati folyását

Ránéztem, láttam, s tetszetek a színek

Hát mutassunk meg, gondoltam, most már valakinek

Arra jött egy lány, a szeme, haja barna

A blúz kicsi volt hozzá, hogy a mellét eltakarja

Arcába néztem, láttam szemében a lángot

-Na meg a szoknyát, mi izmos lába körül lengett-

-Közel megyek hozzá, amennyire csak enged-

Elkapott az örvény, s magába rántott

-S csináltunk a sorssal még néhány kacifántot-

2009. Május 29